imreimagazin

imreimagazin

Karácsonyék milliós fizetéseket szavaztak meg maguknak a Fővárosi Közgyűlésben

2019. november 07. - imreivagyok

Még csak ma áll fel hivatalosan az új, Karácsony Gergely vezette, ellenzéki többségű fővárosi közgyűlés, de máris megkezdődik a baráti zsebek megtömése és azoknak az ellenzéki politikusoknak a vezető pozícióba emelése, akikről a főpolgármester korábban még lesajnálóan beszélt - írja a Pesti Srácok. A lap számításai szerint havi mintegy 8 millió forint megy Karácsony személyzeti politikájára az adófizetők pénzéből

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a keddi alakuló közgyűlés második pontjában tárgyalták a főpolgármester illetményét, valamint választották meg a főpolgármester-helyetteseket, akiknek az illetményéről is döntöttek. Az előterjesztést Karácsony Gergely nyújtotta be, amiből kiderült

  • saját illetményét 1 296 300 forintban állapította meg, amihez 194 445 forint költségtérítés is járul;
  • az új főpolgármester ötre kívánja emelni a főpolgármester-helyettesek számát;
  • két főállású, és három külső főpolgármester-helyettest vett maga mellé;
  • bár a törvény szerint a főpolgármester-helyettesek illetményét a főpolgármesteri illetmény 70-90 százalékában lehet megállapítani, Karácsony a lehető legmagasabb összegre tett javaslatot: havi 1 166 700 forint üti a markukat, amihez 175 005 forint költségtérítés is jár; 
  • a plusz két fő helyettes illetményének és költségtérítésének fedezetéül 4 253 000 forinttal csökkentené a költségvetés általános tartalékát.
  • nemcsak a főpolgármesternek, hanem összes helyettesének biztosítsanak hivatali gépjárművet, méghozzá nemcsak hivatali, hanem magáncélra is. Továbbá telefon és internet szolgáltatást is kapnak, amelyek fedezete szintén a fővárosi költségvetés. 

Mint ismert, Tarlós István előző főpolgármesternek mindössze három helyettese volt.  

Dolgoznak a komcsik!

1.jpgKedves Pestszentimrén élő Lakótársaim!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy ma délelőtt az új képviselő testület elkezdte munkáját.
Létrejöttek a bizottságok, és az új városvezetés Szaniszló Sándor polgármester előterjesztése alapján létrejött a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat is 7 fővel.
Véleményem szerint viszont elfogadhatatlan az, hogy az Új Városrészi Önkormányzatban többségbe kerültek a Pestszentlőrincen élő tagok (4fő) 3 fő ellenében.
Ez a döntés nem a pestszentimreiek érdekében született.
Érvelni próbáltam, de nem sikerült meggyőzni Szaniszló Sándor polgármester urat, hogy vizsgálja felül javaslatát.
Sajnos ez nem történt meg.
Az is probléma, hogy pofont kaptak a imrei civil szervezetek is, hiszen a korábbi időszakhoz képest, csak 2 civil szervezet kapott lehetőséget, és abból az egyik nem kizárólag csak Pestszentimrén, hanem Pestszentőrincen is kifejti a tevékenységét.
Továbbá a pestszentimrei vállalkozók sem kaptak lehetőséget, valamint Kossuth Ferenc és Belsőmajor telep megválasztott képviselőként engem is kizártak a további munkavégzésből.
Ez a döntés elfogadhatatlan a pestszentimreikre nézve.
Kérem, hogy mondják el véleményüket az ügyben.
Önök szerint az rendben van, hogy a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzatban az imreiek kisebbségbe kerültek?
Megkérdeztem Szaniszló polgármester Úrtól és Ferencz István pestszentimrei képviselő Úrtól, de még arra sem volt bátorságuk, hogy válaszoljanak.

süti beállítások módosítása