Kedves Pestszentimrén élő Lakótársaim!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy ma délelőtt az új képviselő testület elkezdte munkáját.
Létrejöttek a bizottságok, és az új városvezetés Szaniszló Sándor polgármester előterjesztése alapján létrejött a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat is 7 fővel.
Véleményem szerint viszont elfogadhatatlan az, hogy az Új Városrészi Önkormányzatban többségbe kerültek a Pestszentlőrincen élő tagok (4fő) 3 fő ellenében.
Ez a döntés nem a pestszentimreiek érdekében született.
Érvelni próbáltam, de nem sikerült meggyőzni Szaniszló Sándor polgármester urat, hogy vizsgálja felül javaslatát.
Sajnos ez nem történt meg.
Az is probléma, hogy pofont kaptak a imrei civil szervezetek is, hiszen a korábbi időszakhoz képest, csak 2 civil szervezet kapott lehetőséget, és abból az egyik nem kizárólag csak Pestszentimrén, hanem Pestszentőrincen is kifejti a tevékenységét.
Továbbá a pestszentimrei vállalkozók sem kaptak lehetőséget, valamint Kossuth Ferenc és Belsőmajor telep megválasztott képviselőként engem is kizártak a további munkavégzésből.
Ez a döntés elfogadhatatlan a pestszentimreikre nézve.
Kérem, hogy mondják el véleményüket az ügyben.
Önök szerint az rendben van, hogy a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzatban az imreiek kisebbségbe kerültek?
Megkérdeztem Szaniszló polgármester Úrtól és Ferencz István pestszentimrei képviselő Úrtól, de még arra sem volt bátorságuk, hogy válaszoljanak.